FELELŐSEN MAGADÉRT

Ne feledkezz meg az 1%-od felajánlásáról!

 

A személyi jövedelemadó egy százalékáról hamarosan dönteni kell – erről minden információt megtalálsz a cikkükben! Valamint, büszkén tudatjuk Veletek: a FEME hivatalosan is Közhasznú Egyesületté vált.  Ha fontosnak tartod a küldetésünket, immár a mi munkánkat is támogathatod!

A személyi jövedelemadó (szja) egy százalékáról az adóbevallással egy időben, május 20-ig lehet dönteni, később erre nincs lehetőség. Kevesen tudják, hogy ilyenkor kétszer egy százalékról, vagyis 1+1 százalékról nyilatkozunk. Az egyik 1%-ot adhatjuk egy regisztrált civil szervezetnek; a másik 1%-ot pedig valamelyik technikai számmal rendelkező egyháznak, vallási közösségnek, vagy az adott évben kiemelt költségvetési előirányzatnak is. Ez 2021-ben a Nemzeti Tehetség Program, amely a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú fejlesztését tűzte ki célul.

„Dönthetünk mindkét 1% sorsa felől, de természetesen az is lehet, hogy csak az egyik, vagy csak a másik 1%-ot ajánljuk fel. Például támogatunk egy civil szervezetet, de egyházat nem, és természetesen fordítva is.  Az az 1%, amiről nem rendelkezünk, az bekerül az állami költségvetésbe. Fontos tisztában lenni azzal, hogy az szja 1%-a nem »plusz költség«, hanem egy olyan összeg, ami mindképp az állami költségvetésbe kerül! Jobb tehát, ha felajánljuk, hiszen így tudjuk az olyan szervezetek, közösségek munkáját támogatni és megbecsülni, akiknek jelentős társadalmi szerepük van. Nagy könnyebbség, hogy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) az adóbevallást már elektronikusan, online is elkészíti. Sajnos, ezzel el is kényelmesedtünk, mert így sokan nem foglalkoznak azzal, mi legyen az egy százalékkal, holott egy apró plusz erőfeszítést kellene csak tenni. Egy kis tudatossággal és odafigyeléssel sokat segíthetünk a hasznos munkát végző szervezeteknek, alapítványoknak”mondta Városi Ágnes, FEME alapító tag, könyvelő.

Az adó 1+1 százalékáról való nyilatkozatot elektronikusan az e-SZJA felületén is be lehet nyújtani, továbbá postán, vagy a NAV ügyfélszolgálatain az 20EGYSZA nevű formanyomtatvány kitöltésével. Sok munkahelyen a munkáltató is vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését. Ez utóbbi esetben május 10-éig lezárt borítékban kell leadni a nyilatkozatot a munkáltatónak.

adószám kép

A Felelősen Magadért Egyesület 2021-től közhasznú egyesületnek minősül, ezért a FEME misszióját is lehet segíteni az adó egy százalékával. A FEME tabuk nélkül foglalkozik azokkal a női egészségügyi problémákkal, amelyek befolyásolják a mindennapi komfortot, és jelentősen rontják az érintett nők életminőségét. A FEME szakértőivel készült anyagok pedig segítenek többek között a miómával, PCOS-sel, menopauzával, hormonális problémákkal, meddőséggel, HPV-vel vagy éppen a szexuális problémákkal küzdő nőknek.

Ha fontosnak tartod az egyesület munkáját, támogasd az adód 1%-ával!

Név: Felelősen Magadért Egyesület

Adószám: 18946220-1-42

Viselkedj felelősen, és gondoskodj időben az 1%-od felajánlásáról!

 

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.