„Hivatása volt az élet” – egy bába története
Liptay Imrénét életében hatalmas szeretet és tisztelet vette körül, ami nem véletlen, ugyanis mindent megtett a szülő nőkért és az újszülöttekért, mindemellett tanított, kórházat, mentőállomásokat hozott létre. Élettörténete nemcsak megható, de példaértékű is.
Bábaság – változások a 20. században
A születést segítő asszonyokra mindig szükség volt, és megbecsülés övezte őket. Az orvostudomány fejlődésével egyre több rendeletben szabályozták ezt a foglalkozást, annak érdekében, hogy minél több szülő nő juthasson megfelelő ellátáshoz. A 19. század végén már minden 1500 főnél több lakossal bíró településnek előírták, hogy legyen saját bábájuk, aki mindig elérhető. A bábasághoz megfelelő tudás ekkor még anyáról lányára szállt; ez a 20. század elején változott meg, amikor már bábaképzést kellett elvégezni ahhoz, hogy valaki bábaként dolgozhasson. A bábák számára előírás volt a személyi higiénia napi fenntartása: a ruhájuknak mindig frissen mosottnak, a kezüknek mindig ápoltnak, tisztának kellett lenni, hiszen bármikor hívhatták őket egy szüléshez. A bábák munkáját szeretet és tisztelet kísérte, szinte családtagnak számítottak az adott településen, még az újszülött keresztelőjén is részt vettek. A bábák feladatai közé tartozott a terhesség gondozása, a születés levezetése, a gyerekágyas nő látogatása, ápolása; szükség esetén az újszülött gondozása és az alapvető háztartási tennivalók elvégzése is. A század középén egyre inkább elterjednek az úgynevezett szülőotthonok, a szülést intézményesítették, a század második felére már szinte minden szülés a kórházban zajlott, amelyet szülész-nőgyógyász orvosok vezettek le.
Lipi néni
Liptay Imréné, lánykori nevén Hebrancz Ilona (1903-1990) ebben a változó korszakban, a 20. század első felében kezdett el bábaként tevékenykedni. Orvos szeretett volna lenni, de a család anyagi körülményei ezt nem tették lehetővé, így az elemi iskola elvégzése után, varrónőként dolgozott Budapesten. Házasságáról, magánéletéről nem tudunk túl sokat, de az biztos, hogy már Liptay Imre felesége volt, és egy kislány édesanyja, amikor Gyömrőre költözött a család. Ilona Gyömrőről járt a budapesti Bábaképző Intézetbe (ez közel egy éves gyakorlati és elméleti képzést jelentett), amit 1930-ban végzett el. A bábaság mellett a körzeti orvos rendelőjében asszisztensként is dolgozott egy ideig. A gyömrői lakosok szeretetük és bensőséges kapcsolatuk kifejezéseképpen, Lipi néninek szólították. Nem lehet tudni pontosan, mennyi szülést vezetett le Lipi néni, egy dokumentum szerint 1956. és 1967. között 114 szülésnél volt jelen bábaként, és mindössze egy magzat született halva.
A második világháború idején, 1944 novemberében, 15 ágyas kórházat hozott lére. Lányával, Borbálával, és egy barátnőjével együtt látták el a sebesülteket, míg férje a fronton harcolt. Saját pénzéből vásárolta meg a gyógyszereket, valamint amputált, operált, szilánkot szedett, fogat húzott, és egyben ő látta el a halottkémi teendőket is.
1951-ben a Gyömrői Vöröskereszt titkárává választották. Az ötvenes években bábaként dolgozott, mindemellett Ifjúsági Egyesületet alapított, egészségügyi tanfolyamokat indított, a helyi mentőállomás munkatársait tanította, valamint létrehozott további négy mentőállomást is a településen.
1953-ban a Pest Megyei Bíróság elítélte magzatelhajtás miatt, de a jogi eljárás során, öt hónap után, tisztázták és felmentették minden vád alól. Amikor leszállt a vonatról, a gyömrői lakosok virággal a kezükben fogadták, és sorfalat álltak a vasútállomástól egészen a lakásáig. Ez jól mutatja, mennyire szerette, tisztelte a közösség Lipi nénit. Egy gyömrői lakos, Ica néni visszaemlékezése szerint: „Hivatása volt az élet, sugárzott róla az élet szeretete. Mindent megtett a szülő nőkért és az újszülöttekért.”
Liptay Imréné 1967-ben vonult vissza, és már nem dolgozott tovább bábaként. Ebben az időszakban pedig már szokássá vált szülőotthonokban, egészségügyi intézményi keretek között szülni.
Forrás:
H. Molnár Anikó: Liptay Imréné - egy 20. századi magyar szülésznő története