A napokban szembe jött velem egy mondat: „lombik camino”1… és azonnal a már oly sokszor lepergett gondolatok futottak át bennem a saját élményemmel kapcsolatban.
De ezek a gondolatok szinte mindennaposak, amikor a most 8 éves kislányomra nézek. Eszembe jut az út - a néhol rögös út -, ahogyan Ő megérkezett hozzánk.
Én 27, férjem 28 éves volt, amikor összeházasodtunk, és azonnal nyitottunk a gyermekvállalásra. Mivel fiatalok voltunk, a munkánk és az egzisztencia teremtés lekötött minket, szinte észre sem vettük, hogy elrepült 4 sikertelen év.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem őszinte a mosolyom, amikor egy-egy baráti összejövetelen elérkeztünk az újabb „koccintsunk az érkező babára” pillanathoz - volt, aki már a 3. gyermekét várta, és nálunk még semmi.
Nem tudtam már bekapcsolódni a baráti beszélgetésekbe, egyre ijesztőbb volt a távolság a megálmodott világunk és az akkori valóság között.
Ápolónőként elvégeztettem néhány tesztet, de lendületet az adott, amikor a férjem elment kivizsgálásra, hogy választ kapjunk a babaprojektünk sikertelenségére. Utána már célzott kutakodás, illetve kezelések következtek.
3 sikertelen inszemináció, majd egy lombik után ijedtem meg igazán, hiszen azt gondoltam, hogy ha a lombik sem hoz eredményt, akkor mi???
Hála Istennek a második beültetésből megfogant kislányunk, és 34 évesen ANYA lettem.
Én azt az utat választottam, hogy az első pillanattól nyíltan beszélek a problémákról - ezáltal nagyon sok embernek, párnak tudtam már segíteni, ha mással nem, bátorítással, hogy nekik is eljön a várva várt gyermekáldás.
Nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk a meddőség kérdéséről, hogy a párok időben kapjanak megfelelő információkat és mellé kapaszkodókat, ha kell, konkrét lépéseket, hiszen az időfaktornak óriási szerepe van a siker szempontjából.
Írta: Horváthné Lévárt Bernadett egyetemi-okleveles ápoló
1 A megnevezés forrása: Tóka Anita - Lombik Camino című könyve