FELELŐSEN MAGADÉRT

„Ha a gyerek magától jön, és mesélni akar – dobj el mindent, és hallgasd meg!” - Beszámoló az első Anyák napi Sunday Brunch rendezvényünkről

Intim és barátságos hangulatban nyitottuk meg az Anyák napját május 5-én, vasárnap reggel, ahol Tari Annamária, klinikai pszichológus és Jaksity Kata, a FEME elnöke arról beszélgetett a jelenlévőkkel, hogyan építhetnek erősebb, megértőbb kapcsolatot anyák és lányaik egymással. 

brunch Tari2

(Eseményborító a rendezvényről)

A beszélgetés elején Tari Annamária kifejtette, igenis a lányos anyák nehezebb helyzetben vannak, mint a fiús anyák, ezt a sajátosságot el kell fogadnunk. De nem szabad feladni, mert bár néha nehezebbnek érezhetjük, az anya-lánya kötelék az egyik legerősebb kapcsolat tud lenni. De ezért tennünk kell, mégpedig mindkét oldalon. A legfontosabb egy olyan bizalmi kapcsolat kiépítése, ami az idők során szinte mindent kibír és mindkét felet megtartja. Ebbe a kapcsolatba bele kell férjen a kölcsönös kritikaelfogadás és a kölcsönös megbocsátás is.

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond?

A beszélgetésen Tari Annamária segítségével végigvettük, hogy mire számíthatunk a gyerekek egyes életszakaszaiban.

3-5 év: a nagybetűs DAC-korszak. Ezt tekinthetjük egyfajta bemelegítésnek is a későbbi kihívásokra. Fontos, hogy ebben az időszakban is igyekezzünk türelmesen, értő, megértő szeretettel fordulni a gyerekek felé.

10-20 év: a klasszikus tini korszakba érkezünk. Ebben az életkorban a gyerekek kezdenek mindent jobban tudni, ami egyrészt próbára teheti az áldott anyai türelmet, másrészt itt tudatosodhat bennünk először, hogy a gyermekünk fel fog nőni, és talán nem is olyan sokára ki fog repülni a családi fészekből. Fontos, hogy tudjuk, a gyerekek otthon tanulnak meg vitázni. Mi tudjuk neki a felnőtt, önálló élethez szükséges vitakultúra eszköztárat. El lehet mondani még ebben a hormonoktól túlfűtött időszakban is, ha valami rosszul esik, valamit kérni szeretnénk. Mutassunk jó példát, és igyekezzünk olyan vita mintát adni, amivel sem hárpiák nem lesznek, de nem is lesznek a gyerekek önalávetőek. Ha ehhez nekünk is segítségre van szükségünk, ne szégyelljünk segítséget kérni!

Ez egy olyan időszak a gyerekek életében, amikor hihetetlenül megnő a kortárs csoport, a barátok, iskolatársak befolyása, hirtelen sokkal fontosabbá válik az egykorúak véleménye, mint a szülőké. Sajnos ezt manapság a social média megjelenése is súlyosbítja, mert így a lányok nemcsak a saját szűkebb körükben tájékozódhatnak a trendekről és arról, milyennek is „kellene” neki lennie, hanem gyakorlatilag a teljes világ tinilány populációit nézegetheti az Instán és TikTokon, ami nem feltétlenül ad reális képet a valóságról. Lélektanilag ez káros hatással van, főként a fiatal nőkre.

Ha azt látjuk, hogy valaki kisminkelve, belőtt hajjal ébred, és tudjuk, hogy mi magunk nem így nézünk ki reggelente, könnyen elkezdjük magunkat hibáztatni ezért a „tökéletlenségünkért”. Sokszor elfelejtjük ugyanis, hogy ezek megszerkesztett videók, az ott nem egy valódi nő, hanem egy szerep. Ezt néha magunknak is nyugodtan elismételhetjük!

A 2000-es évek előtt megfigyelhető volt, hogy több volt a fizikai és verbális kontaktus a tinik és úgy általában az emberek közt is, ami jó hatással volt mindenkire, hiszen társas lények vagyunk. Nyilván a beszólogatós Hilduska nénikből is több jutott, de a mérleg nyelve még így is inkább a pozitív irányba billent. Aztán persze jött a COVID járvány is, ami extra kihívás elé állította ezt a generációt. Nagyon sok fiatal testileg, lelkileg és érzelmileg is elszigetelődött. Rengeteg mentális problémát hozott pluszban ez az időszak.

Vajon mit tehetnek az Anyák, hogyan segíthetik gyermekeiket, lányaikat, hogy jól legyenek?

Nos, a megértést, a fizikai kontaktus, a humor sok mindent felold. Bármikor mondhatjuk kamasz fiainknak, lányainknak, hogy „Gyere már ide, ölelj meg!” Illetve fontos, hogy egészséges önbecsülést, énképet alakítsunk ki bennük, vagy inkább támogassuk ebben a folyamatban őket: Dicséret, megbecsülés és elfogadás. – Ez a kulcsa annak, hogy felvértezzük őket, akár a deepfake, azaz a mesterséges intelligencia segítségével gyártott, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő tartalmak ellen is.

Rendszeresen kérdezzük meg:

  • Hogy bírja az életét, osztályát?
  • Min vívódik?
  • Szereti-e önmagát és a testét? – a riasztó jeleket észre kell tudnunk venni! (Depresszióra, anorexiára való hajlam.)

Szó esett még a beszélgetés során arról is, mit kezdjünk a tinik sokszor őrjítő divatmegnyilvánulásainak kezeléséről is. Annamária szerint attól, hogy gyerekünk feketébe öltözik, ne gondoljuk, hogy feltétlenül rossz társaságba is keveredik. Itt is kiemelten fontos, hogy bízzunk a gyerekünkben, ismerjük fel, hogy most alakul az ízlése.  Ilyenkor is éreznie kell: „Így is elfogadlak! Feltétel nélküli szeretlek.”

Milyen apró trükköt tudunk alkalmazni, ha úgy érezzük, nem megy a kommunikáció a tini lányunkkal?

Titkos üzenőfüzet: Be lehet vezetni a párna alatti közös füzetke ötletét. Ha éppen jeges a lányunkkal a viszony, ne adj’ Isten, épp nem beszélünk, vagy csak nehéz szóba hozni egy témát? Írhatunk a füzetbe akkor is, ha ő nem válaszol. Leírhatjuk, mit érzünk, milyen tanácsot adnánk, és hogy reméljük, lassan megenyhül és nyit felénk. Mert, ha látszólag nem is kíváncsi ránk, az biztosan érdekli, hogy vajon mit írtunk a füzetbe.

Közös mozgás: fontos, hogy igyekezzünk alkalmat találni egy-egy kirándulásra, szabadtéri sportolásra. De miért? Könnyebben beszélünk meg feszültséggel teli dolgokat. Bátran tegyünk fel kérdéseket, de csak akkor, ha a választ is el tudjuk fogadni. Egy-egy közös kiránduláson nyugodtan megkérdezhetjük: Szerinted ezt rosszul csináltam?

Engedjük tapasztalni és élni a gyerekeket! Bár sokszor ijesztő lehet, a gyerekek önállóságához fontos, hogy engedjük őket megtapasztalni az életet, ne akarjunk mindent mi megoldani helyettük. Lesznek bukások? Igen. Lesznek kudarcok? Biztosan. Viszont így megtanulják a felelősségvállalást és az önállóságot. Persze nem szabad a ló másik oldalára sem átesni. Fontos, hogy érezzék, mi ott vagyunk, és bármi történik, ránk számíthatnak.

Továbbá a megszívlelendő útravaló Annamaritól:

„Ha a gyerek magától jön, és mesélni akar – dobj el mindent, és hallgasd meg!”

Ha szeretnél többet tudni a témában, az alábbi könyveket ajánljuk figyelmedbe:

  • Susan Jones és Marilyn Nissenson: Anyák és lányaik
  • Susan Forward: Mérgező szülők
  • Byung-Chul Han: A rítus eltűnése

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.