FELELŐSEN MAGADÉRT

Meghackelhető a biológiai óra? - BESZÁMOLÓ A TERMÉKENYSÉGTUDATOSSÁG HETE szegedi állomásáról

 

DSC 3015

A Termékenységtudatosság hete szegedi eseményünket Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, szülész-nőgyógyász, az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója nyitotta meg, aki többek között arról beszélt, hogy sajnos az életkor előrehaladtával fokozatosan veszítünk az egészségünkből. Arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetőség szerint az egyes életeseményeket a biológiai adottságainkhoz igazítva tervezzük. A biológiai tervezésünk pedig olyan, hogy 20 és 30 között optimális a gyerekvállalás.

  DSC 2906

(Prof. Dr. Várbíró Szabolcs)

A statisztikák szerint a meddőség aránya folyamatosan növekszik: míg néhány éve 20% volt, nagyjából 10-15 év múlva már 40% is lehet a szakemberek véleménye szerint. Ennek oka elsősorban az, hogy a párok egyre később vállalnak gyermeket. Az orvostudomány feszegeti a biológia határait, de egyszerűbb, ha a saját adottságainkat figyelembe véve vágunk bele a gyermekvállalásba. 

A rendezvényen Dr. Katona Renáta, a Felelősen Magadért Egyesület alapító tagja állandó szülész-nőgyógyász szakértője gondolatébresztő előadásában elmondta, hogy az életünk során többször változni fog, ahogyan a családról, szerepeinkről, aktuális céljainkról gondolkozunk. Ennek szemléltetésére részletesen bemutatta az ősi női archetípusokat: Pallasz Athéné, Artemis, Hesztia, Héra, Demeter, Perszephoné és Aphrodité, és arra kérte a résztvevőket, hogy azonosítsák magukat ezekkel az istennőkkel, gondolják végig, jelenleg melyik női alakkal tudnak legjobban azonosulni. A résztvevők többsége Perszephoné, a gyámolításra szoruló nő, Arthemisz, a nővér és Hesztia, a háztűz őrzőjének alakjával tudott azonosulni. A doktornő felhívta arra a figyelmet, hogy bármelyik női archetípust is érezzük ma magunkban, a legtöbben eljutunk az életünkben arra a pontra, amikor gyermeket szeretnénk. Viszont az nem mindegy, hogy ez mikor történik. Ugyanis minden nő adott petesejtszámmal születik. 30 éves korban már csak a petesejtjeink 50%-a van meg, és 40 éves korra ez 5%-ra csökken. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy 40 éves kor felett már a lombik eljárás sem mindig segít. Egy 42 éves nőnek 5-6% esélye van a teherbe esésre lombikeljárással, 45 évesen ez 2%-ra csökken. 

A beszélgetésen részt vett Dukai Regina, endometriózis érintett, édesanya, aki őszintén megosztotta a résztvevőkkel saját történetét. Elmondta, hogy ő sem azért várt sokat a gyermekvállalással, mert nem szeretett volna gyermeket, hanem azért, mert nem volt még meg a megfelelő párja ehhez. Kislányuk, Olívia meglepetésként érkezett az életükbe, pont akkor, amikor már lemondtak arról, hogy gyermekük legyen. Regina endometriózis érintettként sokat hallgatta a tágabb környezetétől, követőitől, újságíróktól, hogy betegsége miatt biztosan nem lehet majd gyermeke. Ez a gondolat pedig az évek alatt észrevétlenül beépült a mindannapjaikba. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy az endometriózissal érintetteknek sem kell lemondaniuk a gyermekvállalásról. A többség spontán teherbe eséssel is anyává válhat.

 DSC 3306

(Dr. Katona Renáta és Dukai Regina)

Regina és Renáta közös beszélgetése rávilágított arra, hogy az endometriózis kezelésében az időzítés és a személyre szabott kezelés kulcsfontosságú, valamint, hogy a terhesség és a szoptatás a legjobb kezelés lehet az endometriózis tüneteinek visszaszorítására.

Dr. Katona Renáta mesélt az új, elérhető lehetőségekről is, és arról, hogy mit tehet egy fiatal nő, ha szeretne előre gondoskodni a gyermekvállalásáról. A szociális petesejtfagyasztás lehetősége itthon még nem elérhető (2024. június 10.), de úgy tűnik, a jövőben hazánkban is élhetnek majd a nők ezzel a lehetőséggel, ami akkor nyújthat segítséget, ha még nincs párunk, vagy egzisztenciálisan nem tartunk ott, hogy gyermeket vállaljunk. Ennek az eljárásnak nem orvosi indikációja van, hanem a páciens saját maga kezdeményezheti, ezért nevezik szociális petesejtfagyasztásnak. A hímivarsejtek lefagyasztására már eddig is lehetőség volt, így nemcsak a reproduktív autonómia, de a társadalmi igazságosság szempontjából is üdvözlendő, hogy ez a nők számára is biztosítottá válhat.

De ha termékenységtudatosságról beszélünk, akkor fontos, hogy a férfiakra is kitérjünk. Ugyanis ők sem viszik a sírba a nemzőképességüket! Prof. Dr. Várbíró Szabolcs elmondta, hogy a meddőségi kezelésekben nőgyógyászként egy ideig a hölgyekre fókuszált, de aztán látta, hogy abból nem biztos, hogy több gyerek lesz. Mert bizony a férfi oldalon is múlik, hogy haza tudnak-e vinni egy gyereket. Ezért úgy gondolja, hogy a párt együtt kell kezelni, és a tapasztalat az, hogy nagyon sok esetben gyakorlatilag ugyanolyan gyógyszerelést kell beállítani. Nyilván hasonló életmód hasonló eredményre vezethet. Az anyagcsere problémák, mint például egy rossz életmód, az ugyanúgy el fogja rontani hosszú távon a spermamintát is, mint ahogy a petesejt minőségét. Általában az is igaz, hogyha a hölgyet kezelik, és ő tartja a megfelelő életmódot, akkor az a férfi életmódján is javítani fog. Tehát ez jelentősen javít a férfiak életminőségén és egészségi állapotán is. De célszerű a férfiaknak tudatosan is figyelniük saját magukra.

DSC 3293

Természetesen vannak olyan életmódbeli tényezők, melyek inkább a férfiakra veszélyesek. Ilyen lehet a szűk nadrág és bizony a hőhatás! Az ülésfűtés nagyon veszélyes lehet, ha a nemzőképességről beszélünk. Nyilván felfázni sem kell, de az ülésfűtés az öt percnél tovább ne menjen. A szauna még határeset, de a forró fürdő, az gyakorlatilag sterilizál mindent.

A szakértők felhívták arra is a figyelmet, hogy fontos, hogy tudatosak legyünk, ha a jövőnkről van szó. Mert bár életmóddal, rendszeres szűrésekkel sokat tehetünk az egészségünk, fittségünk megőrzéséért, a biológiai óránkat nem tudjuk megállítani:

sajnos a petesejtek öregedése visszafordíthatatlan. A biológiai órát nem tudjuk meghackelni, a petefészek sem botoxolható, és a férfiak sem viszik sírba a nemzőképességüket.

A teljes beszélgetést ezen a linken tudjátok megtekinteni: https://youtu.be/qJ3MsUfp8cc?si=H7kc1xN4ozP-obhf

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.